0620/263-9410

 
      Email:  pappne.irma@gmail.com                                                                                                                                                 Telefon:  06 20 263 9410
 

   Főoldal
  Edzőtáborok
  Erdei iskolák
  Nyári táborok
  Gólyatáborok
  Hasznos infók
 
 

 

      Tápiószentmártonról és környékéről

 

Tápiószentmárton címere

 

Sokarcú, változatos táj a Tápió vidéke, s ennek talán legjellegzetesebb települése Tápiószentmárton.

A falu első említése 1438-ból származik, mégpedig Szent Márton név alatt. Ez arra utal, hogy a település középkori templomának védőszentje Szent Márton tours-i püspök volt, és róla nevezték el a helységet is.

 Leghíresebb lelet a szkíta aranyszarvas, amely fejedelmi pajzsdísz lehetett. 1923-ban találták meg, miközben a máig élő Attila legenda a Priszkosz rétor leírása alapján a hun király egykori palotáját kezdték itt kutatni.

Az Árpád-korban a Káta-nemzetség telepedett meg ezen a tájon, s az e korban épült kéttornyú templomot a törökök lőtték a szomszédos mocsárba.

 

 

 

 

Kincsem legenda

 

 

Kincsem a "csodakanca"

A

Kincsem, a verhetetlen, a legyõzhetetlen "csodakanca" 1874-ben látta meg a napvilágot Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernõ birtokán. Pályafutása során 54 versenyen indult és valamennyit megnyerte - Kincsem a telivér tenyésztés történetének legendás alakja. Teljesítménye, amit azóta sem ért el a világ egyetlen versenylova sem, nemcsak tulajdonosának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek szerzett hírnevet, megbecsülést szerte a világon.

 

 

 

 

Kincsem lovaspark

 

A Kincsem Lovaspark területén egy őshonos park is található, melyben a ma már kihalófélben lévő, egykor őshonos magyar állatfajtákkal ismerkedhet meg a látogató. A városlakók és gyermekeik láthatnak itt szürkemarhákat, magyar tarka szarvasmarhát, racka-, merinó-, és cigája juhokat.

Az egykori repülőtér csodálatos gyepszőnyegén legelő gulya és ménes látványa lenyűgöző. A háromfajta - szőke-, vörös- és fecske hasú - mangalica kocák, kanok és malacaik látványa újdonságként hat - hát még a húsából készült ízletes ételek! A pásztor élet egyik fontos állatfajtája, a puli is megtalálható, éppúgy, mint a baromfiudvarban a kendermagos, a sárga baromfi állomány, a kacsák, a libák, a ma már ritkaságnak számító fodros ludak, vagy éppen a pulykák.

 

 

 

 

Attila domb

 

Tápiószentmárton Attila domb

 

 Ez a domb az Attila-domb a Pest megyei Tápiószentmárton határában. Alig pár méterrel emelkedik az asztalszerűen lapos síkság fölé, ilyenből tucatnyit látni az út mentén, amely a Kincsem Lovasparkhoz vezet. Az Attila-dombot mégis messziről észre lehet venni, a rajta emelkedő kopjafák, padok és fából ácsolt kilátó miatt. Hétvégéken buszokkal érkeznek ide a gyógyulni vágyók, akik az 500 forintos napidíjat sem sajnálják, hogy a domb „jótékony kozmikus energiáiból” részesülhessenk.

 

 

               Médiaajánlat                           Partnereink

             Kapcsolat                

 

Tápiószentmárton

Nyitva tartás:  egész évben Elhelyezés: 2-6-8-10 ágyas szobákban

Férőhely: 100 fő Ár: 3.200,- Ft/éjtől teljes ellátással

 

Az Alsó - Tápió mente legnagyobb lélekszámú községe, a verhetetlen versenyló, Kincsem emlékmúzeumáról, a gyógyító hatásúnak tartott Attila - dombról, valamint az ország egyik legismertebb ősi emlékéről, a falu határában talált szkíta aranyszarvasról nevezetes.

Egy nagyon csendes kulturált település mely szinte minden sportágnak tökéletes edzőtáborozási lehetőséget biztosít a tárgyi, eszközi és létesítményi feltételek megteremtésével.

Terem - labdás sportágak (kézi, kosár, röplabda, tollas..... ) • futball küzdősportok Tánctáborok.....

Egy egyedi helyszín, tökéletes edzési feltételeket biztosítva..... minden sportágnak

Létesítmények:  • Sportcsarnok ( szabvány méret )

                                              • Tükrös terem  

                                       • Füves futballpálya

                          • Bitumenes kézilabdapálya

                          • Uszoda ( tanmedence )

Létesítmények paraméterei:

Sportcsarnok: 40x20m parketta borítású, nemzetközi méretekkel rendelkező terem. Hasznos belmagassága 10-15 méter. Korszerű burkolattal, kézi-, kosár-, röplabda és valamennyi teremsport számára alkalmas. Küzdősportok és tánctáborok lebonyolítására is kiválóan megfelel......  3.500 Ft/óra, kedvezményesen.

Tükrös terem: 9x7m-es, parkettás kisterem tükörfallal.  1.200 Ft/óra.

Uszoda: tanmedence 8x12m-es, 60cm-160cm fokozatosan mélyülő, vízhőmérséklete: 28-30C. Az úszásoktatáshoz taneszközökkel rendelkezünk.  INGYENES! Csak a sportcsarnokban elszállásoltak részére.


Füves futballpálya: nagyon jó minőségű, gondozott, szabvány méretű focipálya, 800 méterre a szállástól  1.000 Ft/óra, vagy 8.000 Ft/nap.

Külső sportpálya: A sportcsarnok udvarán található bitumenes pálya (40x20m)  INGYENES!

Füves terület: gondozott füves terület mely erőnléti edzéseket, küzdősportokat nagyon jól szolgálja. INGYENES!

Konditerem: Jól felszerelt kondi terem, melynek mérete 9x7m.  2.500 Ft/óra/csoport.

Szauna: 10-12 személyes szauna, melynek méretei: 250x390x215cm.  Felnőtt 500, diákoknak 400 Ft/fő ( az ár 50% kedvezményt tartalmaz )

 

Elhelyezés:  

A sportcsarnok öltözőiből kialakított szobákban (2-10 ágyas) maximum 100 fő férőhellyel.

További szálláslehetőségek a szomszédos Kubinyi Kúria igényesen berendezett, tv-vel, hűtőszekrénnyel, saját fürdőszobával ellátott vendégszobáiban biztosított.

Sportcsarnok ( 80 - 85 fő )

Az öltözőkből a lehetőségekhez képest igényesen kialakított szálláshelyen történik az elhelyezés. Szimpla, illetve emeletes vaságyakon.

Kubinyi Kúria ( 18  - 20 fő )

A kúria tetőterében kialakított, igényesen berendezett, Tv-vel, hűtőszekrénnyel saját fürdőszobával ellátott szobákkal várják vendégeiket,

1 db 6 + 1 (fotelágy) ágyas szoba
1 db 2 + 1 ágyas szoba
2 db 2 ágyas szoba
1 db 2 + 2 ágyas szoba

Étkezés: A sportcsarnok szomszédságában lévő Kubinyi Kúriában, ahol házias ízekkel, nagyon finom és bőséges ételeket szolgálunk fel csoportjainknak.

Áraink: 3.400,-  Ft /fő/éj - től, az ár tartalmazza a szállást, a teljes ellátást, (reggeli,ebéd, vacsora), az uszoda INGYENES!, valamint a szauna 50 % -os kedvezményes használatát.

Szállás a sportcsarnokban teljes ellátással:  4.000,- Ft/fő/éj

Zóna menü is kérhető 3x étkezés(fél adag)+ szállás: 3.400,- Ft/fő/nap

Szállás a Kubinyi Kúriában   5.200,- Ft/fő/éj teljes ellátással.

Zóna menü is kérhető 3x étkezés(fél adag)+ szállás: 4.600,- Ft/fő/nap

A feltüntetett árak az áfát tartalmazzák !

Kedvezmények:   Kedvezményes csarnok, terem és futballpálya, szauna használat!  •  20. fő után egy edző szállása INGYENES!    Ingyenes uszoda használat • IFA 0 Ft !

 

 

Szabadidős lehetőségek

bográcsozás,
• tűzrakási lehetőség,
• szalonnasütés, nyársalás, grillezés

• strandolás, fürdőzés
• túrázások....
....

Zárt, füves udvarunkon bármilyen játék vagy sport űzhető.

A településen sok látnivaló illetve programlehetőség adódik, akár lovagolni és golfozni is lehet..... lásd. lentebb " Látnivalók és programlehetőségek helyben"

Rossz idő esetén, vagy szabadidőben a csarnok előterét lehet használni foglalkozásokra, tévézésre, a szabadidő eltöltésére, de a létszámtól függően a kisterem is használható erre a célra.

Látnivalók, programlehetőségek helyben:

Tápiószentmártoni Gyógy és Strandfürdő

Strandunkon jelenleg 4 medence működik:

- ülőpados gyógymedence, 12x12m-es,
- strandmedence, 25x10 m-es,
- gyermekmedence, 10x10 m-es,
- úszómedence, 33,33x21 m-es
2005. májusára egy nagyobb beruházás ért végett, melynek eredményeképpen felújított medencékkel, új öltözőkkel, zárható szekrényekkel, vizesblokkokkal várjuk Kedves Vendégeinket!

Fürdőnk kiváló pihenést és szórakozási lehetőséget nyújt minden korosztály számára. 4 medencével, újonnan kialakított sportpályákkal (homokfoci, strandröplabda) állunk látogatóink rendelkezésére.
Nyári programok: homokfutball bajnokság, éjszakai zenés fürdőzés, egyéb kulturális programok.

A strand területén jelenleg több hideg-meleg konyha büfé, palacsintasütő és bazár található, ahol a vendégeknek lehetősége van étkezésre, frissítők fogyasztására illetve népművészeti és tájjellegű emléktárgyak megismerésére, vásárlására. További frissítő-, pihentető- és aroma-masszázs teszi még teljesebbé a pihenni vágyok kikapcsolódását.

Műemlékek, emlékművek

A Blaskovich-család és Tápiószentmárton összekapcsolódó történetének máig álló emléke a Szűz Mária-kápolna, amely egy domboldalon, a Blaskovichok sírkertjében áll. Blaskovich József özvegye, Dacsó Anna építette 1768-ban Szűz Mária mennybevitelének tiszteletére.

A község központjában tekinthető meg az 1845. és 1847. között klasszicista stílusban épült evangélikus templom. Az egyhajós, homlokzati tornyos templom főoltárán Kiss Bálint Krisztus az Olajfák hegyén című festmény látható, keresztelőmedencéjén az 1847-es évszám olvasható. 1938-ban átfogó felújítást végeztek rajta, majd 2003-ban közadakozásból készítette toronyóra átadásával folytatódott a templom formálása.

Szintén Tápiószentmárton centrumában található a római katolikus plébánia-templom. 1847-ben épült fel, Peitler Antal váci püspök áldotta meg. Peitler Antal 1870-ben Blaskovich Ernő földbirtokossal abban állapodott meg, hogy Tápiószentmártont önálló lelkészséggé teszi. Első plébánosa Barina Vendel volt, aki Kuthen írói néven jelentékeny sikereket ért el.

Tápiószentmárton temetőjében nyugszik Szentkirályi Móricz, Budapest első főpolgármestere. E család építette 1813-ban a Szentkirályi Kúriát (Ady Endre u. 35.), amely a klasszicizmus jegyeit hordozza magán. A történelem során többször átépítették, jelenleg szociális otthonként működik.

Szintén az 1800-as évek első negyedére tehető a Kubinyi Kúria felépítése is (Ady Endre út 2.). Ezen épület is a klasszicizmus jegyében született, a középrészen található timpanont négy díszítetlen oszlop tartotta. 2003-ban teljes felújítására került sor.

Kincsem emlékmúzeum

A "csodakanca", Kincsem emlékmúzeuma a verhetetlen versenyló életútja mellett kitekint a magyar lovassport történetére, és képet kaphatunk a település múltjáról, népi életmódjának tárgyi emlékeiről is.

Gyógyító hatású Attila-domb

Tudósok, mérnökök, természetgyógyászok próbálják, próbálták megfejteni a titkot, amit a föld mágneses kisugárzásával hoznak összefüggésbe. A domb hatására úgy derült fény, hogy a lovas gazda egyik lova betegeskedni kezdett, mire kivitték a birtokon lévő dombra, ahonnan néhány nap múlva a ló egészségesen tért vissza. Azóta a domb híre elterjedt az egész országban, és gyógyulást keresők sokasága keresi fel napról napra, és tölt el rajta néhány órát.

Szkíta aranyszarvas

A település az őskor óta lakott hely, melyet a határában 1923-ban feltárt fejedelmi sírból származó pajzsdísz, a szkíta aranyszarvas is tanúsít. (Eredetije a Nemzeti Múzeumban, másolata a tápiószelei Blaskovich Múzeumban látható.)

Kincsem Lovaspark

Kincsem, a verhetetlen, a legyőzhetetlen "csodakanca" 1874-ben látta meg a napvilágot Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Pályafutása során 54 versenyen indult és valamennyit megnyerte - Kincsem a telivér tenyésztés történetének legendás alakja. Teljesítménye, amit azóta sem ért el a világ egyetlen versenylova sem, nemcsak tulajdonosának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek szerzett hírnevet, megbecsülést szerte a világon. Kincsem leszármazottai - bár ősanyjuk csodálatos eredményeit nem tudták elérni - hat ország 13 versenyterén, generációk során eljutottak a világ 12 telivér tenyésztő államába és mindenütt megbecsülést szereztek e kiváló vérvonalnak.

A Kincsem parkban- a budapesti galopp pálya főbejáratánál - 1977-ben felállították életnagyságú bronzszobrát.
Tápiószelén, a Blaskovich család Kastélymúzeumában is megtalálhatóak a leghíresebb magyar versenyló - Kincsem - emlékei.
Tápiószentmártonban a lovasparknak lett névadója Kincsem.

 

 

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

neve:
email címe:

 

 

Képek a sportcsarnokról és a kúriáról

 

 

Tápiószentmárton Sportcsarnok épület

 

 

 

Tápiószentmárton sportcsarnok belülről

 

 

 

Tápiószentmárton focipálya

 

 

 

Tápiószentmárton uszoda, tanmedence

 

 

 

Tápiószentmárton kondirerem

 

 

 

Tápiószentmárton nagyterem

 

 

 

Tápiószentmárton tükrös terem

 

 

 

Tápiószentmárton szauna

 

 

 

Tápiószentmárton ping-pong

 

 

 

Tápiószentmárton udvarT

 

 

 

 

 

 

Tápiószentmárton park

 

 

 

Tápiószentmárton szállás

 

 

 

Tápiószentmárton szállás

 

 

Kúria

 

Tápiószentmárton Kubinyi Kúria épülete

 

 

 

Kubinyi Kúria szoba

 

 

 

Kubunyi Kúria szoba

 

 

 

Kubinyi Kúria társalgó

 

 

 

Tápiószentmárton Kubinyi Kúria ebédlő

 

 

 

Copyright © 2007 - 2008  Táborhelyszínek.hu  Minden jog fenntartva!